„Hónapok óta nincs időm magamra, csak megyek egész nap, de egyre azt érzem, hogy fogy az energiám, romlik a teljesítményem a munkahelyen, ideges vagyok otthon, nem tudok örülni semminek sem, stresszes vagyok, valami nagyon hiányzik…”.
Ez a mondat a modern ember segélykiáltása.
Azé az emberé, aki alig-alig rendelkezik a saját élete felett; robotol, gyereket nevel, igyekszik jó anya vagy apa lenni és egyben tartani egy házasságát, majd a nap végén hulla fáradtan (és elégedetlenül) fordul a fal felé.
Amikor ilyen mondatok jelennek meg egy ember életében, az semmi mást nem jelez, minthogy alig van befolyása a saját élete felett. Leginkább külső elvárásoknak – munkahely, barátok, család – igyekszik megfelelni úgy, hogy közben lemond a saját szükségleteiről.
Énidő. Alapszükséglet, mint a víz, az étel, a biztonság és a szex. Idő, ami csak rólad szól. Megérdemled nőként, anyaként, férfiként és apaként.
Az énidő az egyik olyan alapvető szükséglete az embernek, aminek kielégítettsége nagyban meghatározza a mentális-fizikai jólétét éppen úgy, ahogyan a munkahelyi teljesítményét is.
Az énidő nem egyfajta úri muri vagy egoizmus, hanem az az idő, amikor valóban csak magaddal foglalkozol vagy olyan tevékenységeket végzel, amelyekkel senkinek sem kell megfelelned, amelyek nem kötelezők és időhöz kötöttek, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy csak önmagadra fókuszálj. Nagyon sok emberrel beszélek, akik életében nincsen jelent az önmagukkal való foglalkozás; igény van rá, de nem engedi meg magának, nem találja meg a helyét az életében, nem tudja mire vágyik. Újra és újra nekimegyünk a témának, nagy felelősséggel kísérem ezt a folyamatot akár az ülések között is.

Nincs időm magamra – itt az ideje, hogy végre legyen
Vagy nevezzük inkább ezt az időt a „nyugalom” idejének, amikor nem kell teljesíteni és elvárásoknak megfelelni
Nincs időm magamra – mondd ki és figyeld meg, milyen érzések jelennek meg benned.
Nézd vissza egy hónapra visszamenőleg, mennyi időt szántál ÖNMAGADRA.

Ha a számokkal és az érzéseiddel sem vagy elégedett, akkor olvass tovább és meg tudod tenni az első lépéseket afelé, hogy újra rendelkezz az időd felett és megkaptad, amire szükséged van.
Fogalmazd meg pontosan a célodat, azt,
hogy mit is szeretnél igazán. Mennyire erős az elhatározásod? Ezekre a kérdésekre fontos őszinte válaszokat adnod, mert ez adja meg az elköteleződés alapját. Enélkül nem tudsz tovább lépni.
Fogalmazd meg,
hogy neked mit jelent az énidő és hogy miért van rá szükséged. Ha pontosan ismered a szükségleteidet, akkor nagyobb eséllyel is tudod azokat kielégíteni.
Világítsd át az aktuális élethelyzeted,
vedd elő a naptárad és akár több hétre visszamenőleg nézd át a tevékenységeid aszerint, hogy melyik mennyire fontos, melyik elengedhető, mire mennyi időt fordítasz. Légy őszinte magaddal, így mindent írj össze a munkán és a tanuláson kívül is; naponta hány órát mobilozol, mennyit vagy fenn a közösségi oldalakon. Esetleg vannak olyan tevékenységeid, amik az időd viszik, de értékkel-haszonnal nem bírnak számodra? Kiderül majd, hogy mire mennyi órát fordítasz, mit kell és mit nem érdemes megtartani. Látod majd, hol folyik el az értékes időd.
Összegezd a fontos és nélkülözhetetlen tevékenységeidet,
a többitől szabadulj meg. Egyfajta tisztításról van szó ekkor, aminek eredménye, hogy megszabadulsz minden olyan tevékenységtől, vélt- vagy valós kötelezettségtől, ami az idődet és az energiádat rabolja, de jobbá nem teszi az életed.
Számolj és tervezz, de légy rugalmas,
nézd meg, hogy milyen napszakokban és mennyi időd szabadult föl. Innentől már tényleg könnyen tudsz időt dedikálni saját magadra, csupán a tevékenységeidet kell okosan beírnod a naptáradba.

Összefoglalva
Az énidő alapszükségleted és jogod van hozzá.
Énidő nélkül nincs egyensúly az életben.
Nincs időm magamra – ha akarod, ezt a mondatot elfelejtheted.
Ha egyedül nem megy, a life coaching éppen erre való, keress meg, megoldjuk.
(Kiemelt kép: fönn ülök az Újlaki-hegy tetején az egyik trail edzésemen)