LIppai Roland

A SMART célkitűzés folyamata elérhető célokká alakítja a vágyakat.

Szerző

A SMART célok és célkijelölés folyamata a jelenlegi formájában még ismeretlen volt kétezer éve, ám Seneca már unalomig ismetelt mondása a hajóról, a szélről és a kikötőről napjainkban is igaz. A célok kitűzése az első lépés azon az úton, amelyen a láthatatlan láthatóvá válik – ezt már Tony Robbins mondta. Vagyis, ha nincsenek céljaid, akkor sosem lesz igazán jó életed, csak papír csákóként sodródsz a nagy vízen.


Nagyon sokan azért nem érik el a céljaikat, mert vagy nincs nekik, vagy ha igen, akkor nem fordítanak elég energiát azok pontos megfogalmazásra. Így pedig elmarad a cselekvés és marad minden úgy, ahogy addig volt. Az újévi fogadkozók e műfajban abszolút aranyérmesek (olvasd el itt, hogy miért van ez így!)

De sokan azért sem érik el a céljaikat, mert ha lebeg is valami a szemük előtt, az sem a saját vágyaikból fakad. Fejben megélik mindenki más életét.

A gazdag szomszédét.

A bikinitestű modellét.

Az Adonisz-formájú srácét.

Az influencerét.

Mindenki másét élik, mindenki más célját igyekeznek a sajátjukra ráhúzni, márpedig copy paste életet nem lehet élni.

Nagyon örülnék, ha te nem ebbe a körbe tartoznál és amit eltervezel, azt meg is valósítanád, ami célt kitűzöl magad elé, azt el is érnéd.

Ebben szeretnélek támogatni néhány gondolattal.

Mit érdemes tudnod a célokról?

A célod mindig legyen reális, mert ha túlságosan nagy, az erődet, a képességeidet, a lehetőségeidet nagyságrendileg meghaladó célt akarsz elérni, akkor elbuksz. Nulláról három hét alatt nem tudsz felépíteni sem egy százmilliós céget, sem maratont futni és énidőd sem lesz egyik napról a másikra elég. De a Mars terraformálása nem egy reális célkitűzés.

Alkosd meg a saját célod, ne a szomszédod vagy mások céljait próbáld lemásolni és a saját életedre ráhúzni, mert nem fog menni. Olyan célt (célokat) keress, ami a te személyiségedhez, szükségleteidhez, élethelyzetedhez, jövőképedhez igazodik. Egy 10×10-es kockát nem fogsz tudni beleerőltetni egy 5×5-ös négyzetalakú lyukba.

Mit érdemes tudnod a gyenge és az erős célokról?

A célkijelölés egyik legkritikusabb pontja pedig annak erejében rejlik, ugyanis a célodat kétféleképpen is kijelölheted – és ebből csak az egyikkel érhetsz el ereményeket.

Nagyon leegyszerűsítve, kétféle célt jelölhetsz ki:

1. A célod lehet gyenge – vagyis mindössze kéthetes élettartamú, így a lelkiismeretfurdalás és a kognitív disszonancia különös keverékének alapját is jelenti.

2. A célod lehet erős – ami pozitívan változtatja meg a mindennapjaidat és persze kellemes dopaminfürdővel is jár.

Nézzünk néhány példát!

„Szeretnék egészségesebben és fittebben élni”.

„Szeretnék egy új állást.”

Ezek a gyenge célok, semmire sem mész velük.

„Holnap reggel az első dolgom lesz, hogy keresek egy edzőt és egy táplálkozási tanácsadót, ugyanis szeretnék hetente kétszer szakszerűen edzeni és három hónapon belül leadni öt kilót”.

„Még ma este összeírom, hogy mi is érdekel igazán, milyen munkahelyen vagy vállalkozásban tudom magam elképzelni, holnap pedig felmérem az erőforrásaimat és ha szükséges, akkor keresek egy karrier coach-ot is”.

Valahogy így kell megfogalmazni az erős célokat: konkrétumokkal, teendőkkel, határidőkkel.

SMART célok: csak okosan

Az erős céljaid megalkotására a SMART célok modelljét ajánlom figyelmedbe. Egy olyan kritérium rendszerről van szó, aminek segítségével konkrét és elérhető célokká formáhatod a vágyaidat, a terveidet.

A SMART célok felépítése.
A SMART célok felépítése

Íme az öt SMART-kritérium:

1. Specific – konkrét; mennyire konkrét a célod?

2. Measurable – mérhető; miben méred és honnan tudod, hogy eléred?

3. Achievable – elérhető; ésszerű és valóban elérhető?

4. Relevant – releváns; hozzátesz valamit az életedhez, fenntartja a motivációd?

5. Time-based – időhöz kötött; mikor kezded el és mikorra akarod elérni?

A „nagy célt” pedig bontsd kisebb falatokra, mérföldkövekre, részcélokra, hogy biztosan haladj előre és hogy a részsikerek fenntartsák a motivációdat.

A SMART célok folyamata egyszerűen felépített, ami abban segít, hogy a vágyakat elérhető célokká formáld.
A SMART célkitűzés folyamata

SMART célkitűzés a saját példámon keresztül

Kedvelem ezt a módszert s most a saját példámon keresztül mutatom meg, hogyan is működik.

A nyáron öt év küzdelem után egy tisztességes ortopédussal feltártuk a csípőproblémám hátterét, majd mivel egészségi kérdésről volt szó, kerestem egy edzőt és célirányosan kezdünk el dolgozni a testemmel. E probléma miatt évek óta beszorultam az 50-60K-es távokba (talán nem említettem még, de hosszútávú terepfutó vagyok), ám amint a szervezetem pozitívan reagált a célzott edzésekre, újra kinyíltak a lehetőségeim. Régi vágyam volt az UTH-ra (Ultra-Trail Hungary), a terepfutók legjelentősebb versenyére nevezni.cVégül a második legnagyobb távra (84K) neveztem.

A SMART célkitűzás folyamata az esetemben így nézett ki:

S. 84K/3200m

M. Kilométerben és időben mérem

A. Az amatőr sportolói háttermet, a motivációmat tekintve nagyon sok edzéssel és mentális felkészüléssel oké lesz

R. Az identitásom egyik legfontosabb pillérét erősíti meg, abszolút motivál ez az új kihívás

T. A célzott felkészülést december 1-én megkezdtem, jövő május 28-án éjjel 2-kor rajtolok, terveim szerint 10 óra alatt teljesítem a távot

Plusz 4 dolog, amire még szükséged van

Amikor megkaptam az edzéstervem, néhány napig jegeltem a témát, mert az első pillanatokban átfutott rajtam a „fogom én ezt bírni?” gondolata is; a heti 5-6 edzés komoly kihívást jelentene még egy egyedülálló fiatal számára is. Ezek nehéz órák voltak. Ültem a papír felett, számolgattam, figyeltem a megérzéseimre, fejben sokszor befutottam a Pilist és elképzeltem, ahogy célba érek.

Végül összeraktam egy algoritmust azzal együtt, hogy – ahogy eddig sem – nem dől össze a világ, ha egy-egy edzés kimarad. Megesik, hogy hiába csöng vasárnap hajlani ötkor az ébresztő, az alvás mellett döntök.

Adj időt magadnak.

Strukturáltan gondolt át a célod.

Engedd szabadon az érzéseid – a kétely is a barátod.

Képzelt el, érezd át, ahogy célba érsz.

Nekem működik.

Neked is működni fog.

Összefoglalva

A SMART célkitűzés folyamata abban segít, hogy a vágyaidat, terveidet konkrét és elérhető célokká formáld. Alapvető fontosságú, hogy saját célokat fogalmazz meg és tűzz ki. A SMART modell lehetővé teszi, hogy elkerüld a célkitűzés csapdáit.

Ha úgy érzed, hogy elakadtál a céjaidat illetően, szeretnél tisztábban látni és ébben támogatásra van szükséged, dobj egy üzenetet.

Kiemelt fotó: Jack Sloop/unsplash

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT

A cikk szerzője

Lippai Roland
Mindig is érdekelt, hogy valójában mi az, ami egy embert előrevisz az élete során, hogy mi az a valami, amitől minden reggel fel akar kelni az ágyból. Ezért szereztem többek között felsőfokú kommunikációs szakképesítést s ezért diplomáztam szociológia szakon, majd a coachingra rátalálva a Media Coaching, a Coachingcentrum és az Innermetrix Hungary erős képzéseit végeztem el. Családos emberként is az egyensúlyra törekszem; aktívan sportolok és egy remek zenekarban gitározom.
További cikkek
A hatékony home office minimumai

A hatékony home office kialakítása nem lehetetlen, ám nagyfokú tudatosság szükséges hozzá. Plusz néhány valóban használható trükk is, amiből íme néhány, ami biztos, hogy a segítségedre lesz. Közel nyolcszázezer ember

A stresszcsökkentés 5 legegyszerűbb technikája

A stresszcsökkentés nélkülözhetetlen eleme a megküzdési stratégiánknak különösen egy olyan világban, ahol akár percről-percre gyökeresen megváltozhat az életünk. Ezzel együtt élni nem mindig könnyű, de hatékony stresszkezeléssel elkerülhető vagy mérsékelhető

A stresszkezelés fontossága és lépései

A stresszkezelés során arra törekszünk, hogy megelőzzük a krónikus stressz kialakulását, vagy megjelenése esetén sikeresen csökkentsük azt a mentális- és fizikai egészségünk érdekében. A stressz szintünk csökkentésével az egyébként is